– Ezt teccik majd aláírni – mondta vidámkodva a postásfiú. Igen, így, cuppanósra formálva a céket, és már szaladt is tovább, betonház lépcsőjén ugrálva a tizedik felé. Mamácska meg csak állt, ijedten hunyorogva, hiszen neki levelet, aláírós, ajánlott levelet postás talán még nem is hozott. De húsz éve biztosan nem. Vagy van az már huszonkettő is, amikor apus aprókat zihálva elköszönt ettől a világtól, a fia, az a nyakigláb pattanásos kölyök meg becsapta maga mögött az ajtót, és úgy kiszaladt az országból, hogy hírét még viharos szél sem sodorta vissza. Szocializmus épült még akkor, fehér ingre fröccsent a sült kolbász zsírja május elsején, a hangszóróból békéről, egy jelszóról írt dalt hördült főtér platánjaira.

Mamácska gyárba járt, majd szegfűs csokorral elköszöntek tőle, ajtót háromszor, ha nyitottak rá régi munkatársak. Sok a dolguk, sajnálom őket, mondta nyolcvannyolc őszén. Semmi dolguk, sajnálom őket, már a gyárat is bezárták a fejük fölött – magyarázta a lépcsőházban, amikor új szomszéddal ismerkedett kilencvenkettőben.  Fagyba mártott télen eltemette testvérét – rák vitte el, hiába mondtam, sok lesz az a cigaretta – széttörölte arcán a könnyet, és beleöregedett motyogós magányába, panel másfél szobáshoz idomította a vágyait. Belesüppedt magányába, mint egy jól kipárnázott fotelbe. A fűtésszámlát rendben fizette, kenyérnek héját szemébe sosem dobta, és elhitte, tulajdonképpen szívesen melegíti meg harmadszor is a krumpli paprikást.

És persze várt. Egy levélre, amelyből kiderül, hogy szélhámos kölyke mégiscsak vitte valamire. Talán Amerikában, ahol úgy hírlik, annyi a milliomos, hogy egymás sarkát tapossák, talán Németországban, ahol – azt írja legalábbis az újság – a szorgos munkáért sok euróval fizetnek. - De ez a levél – forgatta mamácska a furcsán lapos, keskenyre is hajtogatott borítékot – egészen más földről érkezhetett.

– Ca…na…da – formált hangot a kövér betűkből. Ja, persze: Kanada, ahol égig nőnek a fák, és kristályvízű tóban úszkálnak a pisztrángok. Nagyon szép ország, olvastam, meg egyszer még természetfilmet is mutatott róla a televízió – bólogatott mamácska, és erősen nyomkodta orrának csontját, mert hát csak nem fog éppen most sírni, amikor…

– És húsz évig miért nem? – harcolt ziháló tüdejében a düh. Milyen szemét dolog ez egy gyerektől? Aki még úgy is tűnt el, hogy kiforgatta fiók mélyéből összes rejtett pénzét. Aki anyját lopta meg, szégyen rongyait dobálva a múltra – gyűrte konok haraggal a borítékot, ajkát véresre harapta fáradt foga, és az a könny csak kiszédült szeméből. De most… most visszaad neki mindent. Apró, vicsorgó betűkkel ír neki választ, hogy késő, most már szívében gyermek emléke nem lakik. Képébe borítja húsz év fájdalmát, küldjön bármilyen kedves, bocsánatkérő szavakat, küldjön repülőjegyet, vagy fényképet tóparti faházról, ami előtt ott mosolyognak a kerekképű unokák.

Mamácska arcáról leszáradt már a könny, ujjaiban vibrált a düh, de csak fölszakította a borítékot. És aprókat pislantva, remegő szájszéllel olvassa bizonyos dr. John Hurst üzenetét arról, hogy James Kovács, született 1959 májusában Hungary Europa, 2012. január 17-én autóbaleset áldozata lett. Értékelhető hagyaték nem maradt utána, leszármazottja nincs, a temetés költségeit – tekintettel arra, hogy az elhunyt hajléktalan volt - a kanadai állam vállalta magára. Erről a tényről hivatalos értesítést kapnak a következők – negyedik sorban Lászlóné Kovács, Hungary, Europa. A hivatalos okirat szöveghű fordítása pedig készült Vancouver városában.

– De miért írják ezek a kanadások fordítva a dátumot? – fordult a konyhába, kapaszkodott viaszos vászonnal borított asztal lapjába, tűrte, hogy nyála is csorduljon zokogás közben.

Mamácskát másnap az utca túloldalán, bolt előtt emelték a mentőbe, rendőr magyarázott: táguljanak emberek, nincs itten semmi látnivaló. – Csak egy könnyebb infarktus – nyugtatta az orvos.

– Semmi gond – mosolygott mamácska. - Könnyen gyógyulok. Meg aztán, segít majd a fiam is. Nagy ember ám. Orvos ő is. Túl a tengeren. Kanadában, tudja, ahol égig nőnek a fák.

– Tudom – nevetett az orvos. – És hallotta, mamácska, hogy ott kristályvízű tóban úszkálnak a kövér pisztrángok is?