Amikor rám kattintották a lakatot, talán még örültem is. Legalább kinyújtóztathatom megfáradt csontjaimat, pihenek, átalszok néhány tucatnyi éjszakát. – Megérdemlem – motyogtam én, kótyagos, ki tudja hányszor átdorbézolt éjszaka után – hiszen átgyalogolt rajtam már…

– Csak arra kérném, ha ideér a villamos, segítse már fel a csomagjaimat – fordult felém az asszony. Szemében alázat keveredett a reménnyel, s mintha kis szégyenkezés is előcsillant volna két könnycsepp mögül. – Tudja, nagyon fáj a lábam, a kezemben is ropog már minden csont,…