– Akkor fogd meg, és szépen vidd el beváltani? – mondta az asszony, miközben álltak a széttört cserépmalac romjai fölött, gyér napfény világította meg a szobát, ami ettől inkább hasonlított ravatalozóhoz, mint egy lakás agyonlakott nappalijához. – De miért én vigyem?…

Surran a lepel, lobog a haj, az istennő asztaltól asztalig táncol. Nem látják mosolyát, nem hallják léptét, de a kicsiny teremben mindenki biztosra veszi, hogy köztük jár, elsuhan mellette is, megáll egy pillanatra, megsimogatja fejét, vagy éppen a tollat, mit szétrágcsált már vad…